A rendőrség tiltott piacbefolyásolás gyanújával nyomoz, a jegybank pedig 250 millió forintos büntetést szabott ki.
„Semmivel nem rosszabb ma orvosnak lenni Magyarországon, mint a fejlett nyugat-európai országokban. Sőt. Sokat járok ...
„Sem zenében, sem sportban a politikát nem szeretem” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról is ...
Nem titok, hogy a NER politikusainak, milliárdosainak és véleményvezéreinek kedvelt hobbijai közé tartozik a vadászat. A HVG ...
Szabotázs gyanújával előzetes vizsgálatot indított a svéd ügyészség a Lettország és Svédország között a Balti-tenger fenekén ...
Emiatt Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő végül a saját nevében adta ki a dokumentumot.
„Mit tettél le eddig azt asztalra, hogy most felkenve érzed magad az ítélkezésre?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt ...
Memóriatesztre késztette a választópolgárokat a miniszterelnök, amikor vasárnap este egy sajátos videófilmben foglalta össze, ...
Reményt ad azoknak, akik megelégelték azt, amit a kormány tesz a szegény emberekkel – az egyik alföldi Tisza Sziget alapítója ...
A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze ...
Arról sem esik szó, hogy Magyarország az ötödik legrosszabb helyre került az egymillió főre eső halálozások számában az egész ...
„A cukrászda korrigált, nem használja már az arcmásomat, én pedig levettem az aránytalanul kemény hangú posztot. Utóbbiért ...